Allmas

…ha nem csak híreket, hanem olvasnivalót is keresel!

Mi volt a velencei karnevál 2015 időpontja?

Velencei karnevál 2015 időpont

Velencei karnevál 2015 időpont

A 2016-os velencei karnevál iránt érdeklődők természetesen szeretnék tudni, hogy milyen volt az előző évben az ünnepség, mert ebből sok következtetést lehet levonni az eljövendő évre vonatkozólag. Kezdjük azzal, hogy a velencei karnevál 2015 időpont most is január vége-február eleje volt,

éppen ezért a látogatók több héten keresztül kaptak lehetőséget arra, hogy részt vegyenek a mulatságon. A velencei karnevál 2015 időpont kedvezett az időjárás szempontjából is, szerencsére nem esett sok eső, ezért a mulatozásra vágyók zavartalanul élvezhették a forgatagot.

A turisták ebben az évben is megtekintették a város nevezetességeit, valamint gondoláztak a szűk csatornákon. Sokan fogadták meg a város szépségét látván, hogy később is visszatérnek majd ide, hiszen Velence megbabonázta őket. Szerencsére semmi akadálya nincs ennek,

mivel az Euro-Travel minden évben szervez ebbe a városba utakat. Ha kíváncsi rá, hogy mikor lesz a jövő évi kirándulás, akkor nézze meg a velencei karnevál 2015 időpontot, mert valószínűleg 2016.-ban is annak a dátumnak a tájékán lesz az indulás.

Categories
Hírek

A weboldal használatának folytatásával Ön elfogadja a cookie-k használatát További információk

A cookie beállítások ezen a weboldalon "cookie-k engedélyezve" beállításon vannak, hogy a lehető legjobb böngészési élményt nyújthassuk Önnek. Ha Ön folytatja ennek a weboldalnak a használatát anélkül, hogy megváltoztatná a cookie beállításokat, vagy az alábbi "Elfogadom" gombra kattint, akkor Ön hozzájárul a fentiekhez.

Bezárás